ÉLET A SZÍNPADON

sokszor álmodtam arról, hogy egyszer filmsztár lehessek. megálmodtam milyen is lehetnék. rivaldafény, paparazzók, rengeteg pénz, márkás ruhák, előkelő partik, számtalan luxusház, de azt sosem gondoltam volna, hogy ez az álom egyszer valóság lesz.
itt ülök a meghallgatáson, és annyira izgulok, mint még soha életembe. úgy érzem meg sem tudok majd szólalni bennt a három kőkemény ember előtt, akik nem árgus szemekkel fognak nézni rám, hanem mintha ki akarnák vésni belőlem azt amit nem tudok.
'ann bistner'- szólnak ki a termből.
remeg az egész testem, mindenki engem néz.
köszönök, nézek, megkapom a feladatot. egymásik sors társammal - aki mellesleg nem is olyan ronda srác- el kell játszanunk azt, hogy hogyan mentene ki enged egy csatornából. nos igen elég furcsa szituáció, de sikerült. megköszönik, kimegyünk.
egész hetem azzal telt, miután haza értem a suliból, megnéztem az emailjeimet, a postát. de senki, sehol.
egyszer csak csörög a telefon.
'haló?! jó napot itt jane beszél. két hete a meghallgatáson találkoztunk.'
'ööö igen, igen jónapot.'
'nos hölgyem van egy rossz és egy jó hírem. az egyik az, hogy megkapta a film szerepet, de a másik sajnos kicsivel rosszabb hír.'
már szinte ezen a dolgon kívül nem érdekelt, semmi. MEGKAPTAM A SZEREPET! el sem hiszem!
' a rossz hír az, hogy a rendező a tegnap előtti autószerecsétlenségben meghalt. így egy új rendezőt kapott a stáb. és ez azt jelenti, hogy máskor lesznek a forgatási napok, mint ahogy meg volt beszélve. sajnos más lesz a film témája is. egy szerecsétlen lányról szól, aki elvesztette a szüleit, és a földalattiban kéreget. és hogy azt kéri a rendező, hogy ezt már a forgatási napok előtt kéne gyakorolnod. '
engem már ez sem érdekelt. belementem a dologba. a következő napokban már a fél város tudta, hogy filmben fogok szerepelni. a rokonok- mint ahogy én is - teljesen feldobótak a hírtől, és együtt örültek velem. a barátokkal hatalmas partit csaptunk.
jézusom azok mellé kellene leülnöm? kéregetnem? majd ezt fogják felvenni? na jó, megcsinálom. gondoltam, merthát ebben az éetben már annyi mindent túl éltem.
különös érzés volt amikor éreztem azt, hogy ők mit élnek át, amikor melegben, hidegben; télen, nyáron; hóban,  kánikulában itt ülnek és néznek, másnál másabb emberekre. az egyik mindenfelé márkás cuccban, a másik tisztán, a harmadik nevetve száguldozik a new yorki aluljáróban. egyiküknek sem tudni a múltját, miként és hogyan kerültek ide, de akkor is már amikor rájuk nézek a sírógörcs kerülget. most elhatároztam, hogy ezt a filmet nekik ajánlom, illetve azoknak az embereknek akik csak úgy elrohannak mellettük, úgy hogy vagy kinevetik őket vagy egyszer sem gondolják át, hogy ők mit élnek át napról-napra.

a forgatási napok alatt jóban lettem james-el, aki szintén az előzőkben elmesélt emberek sorsát kapta az istentől. mesélt a múltjáról. elmondta, hogy őt kirúgták a munkájából és a családja is katagata, majd ezekután egy pár hónap múlva megkapta az értesítést, hogy elveszik az otthonát, és munkaképtelenné nyilványítják, mivel a félkezére megbénult egy csúnya baleset következtében. sok minden járt a fejemben az utolsó napokban. olyan sok kérdés felmerült bennem mint eddig soha!
mi lett volna ha ezeket az embereket is megbecsülik? milyen hatást fog kelteni az emberekben a film?
az utolsó '.. és felvétel' mondat hangzott amber hangjából. minden erőmet összeszedve beleadtam minden erőmet a jelenetbe, ami nem volt más, hogy olivia - a karakterem a filmben - elindult egy úton, amikoris eltervezte, hogy megpróbál újítani az életén. munkát találni, barátokat szerezni. jobb életet szerezni.